A varázstükör

Az elmúlt napokban Napsugár megismerkedett az erdő és a mező lakóival: csupa kedves, érdekes és szorgos kis állatkával, bogárkával, madárkával. Éppen róluk mesélt Napocskának, miközben a kis háza előtti kertben locsolta a virágokat az angyallány, amikor barátnője Lilla, a tavitündérek királynője leszállt mellé tengerszín selyem ruhájában.

  • Jó reggelt! – köszöntötte derűsen az angyallányt.
  • Jó reggelt! – köszönt vissza Napsugár – Mi szél hozott erre?
  • Már jártunk a mezőn és az erdőben. Mindenkit megismertél, kivéve a tólakókat. Készültünk neked egy kis meglepetéssel. – felelt Lilla.
  • De jó! Nagyon szeretem a meglepetéseket! – örvendezett Napsugár.

A tólakók már nagyon várták az angyallány érkezését. Szerettek volna megismerkedni vele, mert az erdő és a mező lakóitól már annyi jót és kedveset hallottak róla. Ezért a tó összes lakója összegyűlt egy kis tavi piknikre. A sok tündér színes szárnya és ruhája, mint a tavaszi mező virágai, borították el a tó partját. A levegőben szitakötők szálltak, a tavi liliomokon békák kuruttyoltak, a teknősök a vízbe nyúló fák gyökerein sütkéreztek, a vizisiklók, az aranyhalak, pedig mind, mind ott sereglettek a part közelében. Olyan sokan voltak, hogy amikor Lilla és Napsugár megérkezett, csak a parton lévő nagy kőre tudtak leszállni, mert máshol már nem volt szabad hely. A kő mellett egy nagy, ezüst színű, díszes keretes tükör volt felállítva.

  • Ez egy varázstükör – magyarázta Lilla. – Ennek a tükörnek a segítségével minden tólakó be tudja neked mutatni a családját, és meg tudod nézni az otthonukat is.
  • Hát ez csodás! – ujjongott Napsugár – Már azt hittem, hogy búvár lecékéket kell majd vennem – nevetett fel kissé megkönnyebülten.

Napsugár leült a nagy kőre, ahol izgatottan figyelt és várta, hogy mi fog történni. Lilla aranyló tündérport hintett a tükörre, amiben ettől a kép hirtelen életre kelt, és elkezdődött az utazás a víz alá. A tóban számtalan kedves tündércsalád lakott. Dr. Tavi Tünde a körzeti orvos és férje Tavi Tamás háza volt az első. Mivel Tünde friss diplomás orvos volt – nemrég végezte el az egyetemet -, még most kezdték el a családtervezést. Szirti Szilárd és neje, Szilvia a tóparti kisboltot vezették. Két gyermekük volt: Szabina és Szabolcs. Kagylóházi Kornélia és Károly fodrászok voltak. Kitti, a nagyobbik lányuk szintén fodrásznak készült, Klári viszont festőművész szeretett volna lenni. A mellettük lévő házban egyedül éldegélt az öreg és bölcs Remete Róbert, aki filozófiát tanult még fiatalon a Tündér Egyetemen. Számtalan híres könyvet írt: Bevezetés a tavifilozófiába, A tavi szellem rövid története, A víz szabadsága, A szárazföldi és a vízi civilizációk összekapcsolása, de amire a legbüszkébb, az A miféle teremtmények a tündérek című értekezése.

Elixír Edit és férje Elemér a tavi gyógyszertárban dolgoztak, ahol mindenféle gyógyfőzet és csoda kence kapható volt. Ismerték a környék összes gyógynövényét és a recepteket is, hogy miből mire és mi készíthető. Gyerekeik Elek és Evelin még óvodások voltak. Az óvodába nem csak tündérek jártak. Minden tólakó gyereke és porontya ide járt, ezért két óvónéni is volt a csoportban: Vigyázó Valéria és Vigyázó Veronika. Nekik már a szüleik és a nagyszüleik is az óvodában dolgoztak. Családi hagyományként adták tovább egymásnak tudásukat és a gyerekek iránti szeretetüket. Valéria volt az idősebb. Az elmúlt tavasszal ment férjhez, és nyárra várták az első kis tündérük érkezését. Veronikának Barkács Bódog udvarolt. Barkács Bódog amolyan mindenes volt, mivel mindent meg tudott javítani. A csőszereléstől a tetőfedésig mindenhez értett. Ezért ha valami elromlott, vagy valamit meg kellett javítani, akkor mindenki hozzá fordult segítségért tavon innen és túl.

Gondok Gábor nyugdíjas tavipszichológus feleségével, Gabriellával egy szép kagylóformájú házban élt Tündérváros szélén. Az utolsó ház Lilláéké volt. Lilla nagy családban nőtt fel. Két öccse volt, Lóri és Laci, valamint három húga: Laura, Letícia és Lenke. Apukájuk még kicsi tündérgyerek korukban egy szörnyű tavaszi viharban halt meg.

  • Nagyon hirtelen jött a vihar és Pillangó Panka bajba került. Az ő életét mentette, miközben egy hirtelen széllökés elsodorta. Pankát még biztonságos helyre tudta vinni, de ő nem menekülhetett meg – mesélte szomorúan Lilla -, pedig nagyon jó király volt. Édesanyám tavaly ősszel nagyon beteg lett és sajnos hiába volt miden tudás és gyógyfőzet, a telet már nem élte meg. Így lettem én a tavitündérek királynője legidősebb gyerekként.

Miközben családja történetéről mesélt Lilla, szeme sarkában, mint egy apró gyémánt csillant meg egy könnycsepp. A tólakók elcsendesedtek és mély szomorúság ült a partra. A király és a királyné is nagyon jó tündérek voltak. Szerették őket a tólakók, ezért elveszétésük fájdalmasan érintett mindenkit.

  • Az életben semmi sem állandó. – szólalt meg végül Napsugár – A földről felszálló a párából eső lesz. Az évszakok is jönnek, mennek. Az őszt követi a tél, és a telet a tavaszt. A földön töltött időnk nem lehet örök. De mindez így van rendjén. Egy megfáradt, beteg test, már nem tudja tovább hordozni a lelket, így elengedik egymást: a test itt marad az anyagi világban, és vissza adjuk a földnek, a lélek pedig visszatér megpihenni a Nagy Szellem világába. Édesapátok megváltotta Panka életét. Tudta, hogy itt nem ér véget a lét, és ezért nem félt cselekedni. Igazán bátor tündér volt, akinek szeretete most is veletek van, és vigyáz rátok. Gondoljátok csak el, amikor a hernyó bebázodóik, gyakorlatilag meghal hernyónak lenni, és amikor már pillangóként kikel a bábból, szinte újjászületik. Ti tündérek, egy teljes évszakig hordjátok szívetek alatt gyermeketeket, aki nem is tud a kinti világ létezéséről. Az ő valósága az anyaméh biztonsága. De ahogy ti itt kint várjátok és vigyázzátok őt születése után, úgy várja és vigyázza az elhunytak lelkét a Nagy Szellem.

Napsugár szavai igézően hatottak Lillára és minden tólakóra. Békés nyugalom szállt lelkükre, miközben a szó dalba fordult. Az angyallány gyógyító énekét a lemenő nap fénye aranyozta be, miközben mély szuszogásba merült a táj, s az éj szele álmot hozott a tündérlány és a tólakók szemére.

(Jarabin Kinga)

“Hiszek a halál utáni életben. Mást nem is tudok elképzelni. Bár maximálisan világi embernek tartom magam. Egyszer réges-rég, egy mélyen hívő barátommal ültünk egy éjszakai járatú villamoson, és arról beszélgettünk, hogy van-e halál utáni lét. Ő azt mondta, elképzelhetetlennek tartja. Én, a szkeptikus viszont: másképp elképzelni sem tudom, evidencia, hogy van! Azóta is így vagyok ezzel. El nem tudom képzelni, hogy a halál után kész, vége. És a gyerekek sem így képzelik el. Ők is el tudják fogadni, hogy visszatérünk: víz lesz belőlünk, patak, felhő… “

(Vekerdy Tamás)

A bejegyzés kategóriája: Napsugár és Lilla kalandjai, Vekerdy Tamás
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük